A Túró Rudi úgy gondolom mindenki által ismert finomság – ez nem is kérdés, hiszen Magyarország egyik kedvelt túrós desszertje. Azonban az már egy érdekesebb kérdés, hogy ki volt az a kísérletező kedvű, aki próbálta már elkészíteni otthoni körülmények között?

Én már belesorolhatom magam ebbe a csoportba, hiszen ez a kis bejegyzés ezért is íródott.  Elkészítettem, kóstoltam, így bátran merem ajánlani a következő receptet minden Túró Rudi imádónak!

Hozzávalók - kb. 10 db Túró Rudihoz

  • 25 dkg túró
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 5 evőkanál porcukor
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 50 g hideg víz
  • 4 teáskanál zselatin
  • 20-25 dkg étcsokoládé

Lássuk, hogyan készül házi körülmények között a Túró Rudi

Első körben a túrót egy nagyobb tálban törjük át egy szűrő segítségével. Reszeljük hozzá a megmosott citrom héját, adjuk hozzá a porcukrot és a vanília aromát. Aztán áztassuk be a zselatint az 50 g hideg vízben. Hagyjuk benne megduzzadni, majd tegyük fel a tűzre, hogy megolvadjon. Ha megolvadt adjuk hozzá a túrós krémhez és robotgép segítségével egyesítjük. Ha kész kb. fél órára tegyük a hűtőbe.

Miután kivesszük a hűtőből a túróból formázzunk hengereket. A folpack-ból egy nagyobb darabot vágjunk ki és helyezzük le a munkaasztalra. Erre helyezzük rá a túrós hengereket és egyenként sodorjuk fel őket.

túró rudi2

Ha megvagyunk ezzel a folyamattal, akkor egy sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük őket és tegyük mélyhűtőbe.

Ezután temperáljuk a csokoládét.

Ha a csokoládénk a kívánt hőfokra hűlt, mártogassuk bele a túrós hengereket, majd csepegtessük le őket és várjuk meg míg megdermednek. Vastagabb csokis réteghez, ezt a folyamatot többször meg kell ismételni. 

Hűtés után fogyaszthatjuk! A csokiba mártogatás gyakorlatát még jobban el kell sajátítanom, de ettől eltekintve tényleg, mint az eredeti! 🙂

túró rudi1

A receptet köszönöm:

Nassolda oldalának

További fincsi receptek:

Túró rudi golyó

Ha szeretnél az újdonságokról, friss receptekről hírt kapni, vagy csupán kérdésed, észrevételed lenne keress bátran!

0 0 votes
Hogy tetszett?
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Gondolataidat, véleményed megoszthatod!x