Kakaós palacsinta
- Frissítve:
- 2024.02.15.
Az az igazság, hogy gyerekként nem igazán voltam az a sütögetős, főzőcskézős típus, elég későn kezdtem el magamtól bármit is készíteni. Viszont emlékszem, hogy a palacsinta (a kedvencem akkor is a kakaós palacsinta volt) az elsők közé tartozott, amit egyedül saját kezűleg készítettem és tettem le az asztalra.
Sosem mértem az arányokat, anyutól lestem el, hogy mik és kb. mekkora mennyiségben kellenek hozzá. A sokak által emlegetett mumus, hogy „a palacsinta leragad a serpenyőn” sem gátolt sosem. Szerencsére ezt mindig sikerült elkerülnöm. (palacsinta sütők közül akár itt is lehet válogatni)
Kíváncsi voltam, hogy honnan ered magának a tésztának az ötlete, a wikipédia szerint egészen a Római Birodalomig vezethető vissza, egyébként számos nemzet vallja a sajátjának. Ki édesebben, ki sósabban.. A mi kedvencük a kakaós, ezen belül is a Nesquik kakaóporral ízesített palacsinta, a kisfiam imádja! 🙂
Ezennel szeretném megosztani veletek a saját receptemet, nézzük, hogyan is készítem!
Hozzávalók (kb. 8 db-hoz)
Ahogy már írtam korábban sosem mértem az arányokat, azonban a mostani sütésemnél kivételt tettem, azért hogy meg tudjam veletek osztani végül is melyik alapanyagból mekkora mennyiség kell:
- 2 db tojás
- csipet só
- 2,5 teáskanál cukor (én kicsit édesebben szeretem a tésztát)
- 1 dl tej
- 2 dl buborékos ásványvíz
- 8 kissé púpos evőkanál liszt
- olaj a sütéshez
Lássuk, hogyan is készül a kedvenc kakaós palacsintánk
Egy tálban a tojásokat a sóval és a cukorral keverjük ki.
Adjuk hozzá a tejet, majd az ásványvizet, amiket szintén keverjünk össze az előzőekkel.
Tegyük bele a lisztet is, amit csomómentes dolgozzunk el.
A tűzhelyen egy serpenyőt forrósítsunk fel, kevés olajjal locsoljuk meg és csurgassuk bele a masszát úgy, hogy a serpenyőnket ellepje. Mindkét oldalát süssük ki, kb. 1 perc kell egyik és másik oldalnak is, hogy szépen átsüljenek.
Az ízesítés többféleképpen történhet (lekvárral, túróval, nutellával), ahogy írtam mi a kakaós tölteléket preferáljuk, tehát én azt szórtam rá, feltekertem és megettem. 🙂